MENÜ

Elektromos gitárok

1925-ben kezdődött, amikor George Beauchamp elkezdett elektromágnesekkel kísérletezni ahhoz, hogy a húrok rezgését elektromos jellé alakítsa.

Az első hangszedő 1931-ben született meg, ezt egy hawaii gitárra erősítette rá Beauchamp.

Ám nem ők voltak az egyetlen kísérletezők. A Gibson cég már az 1920-as évektől próbálkozott a fejlesztésekkel, mire létrejött a híres Gibson ES-150. Ez még egy üreges testű, de már elektronikával hangosított gitár lett. Sajnos az üregesség miatt sok volt vele a gond, ezért Les Paul gitáros előállt a tömör test ötletével. A prototípusa lényegében csak egy fenyődeszkára erősített hangszedő volt, ám a Gibson ezt először elvetette.

Leo Fendert is bosszantották az elektromos üreges testű gitárok hibái, így ő is megcsinálta a saját tömör verzióját. Több éves fejlesztgetés után 1950-ben Esquire néven került forgalomban. Ezután rájött, hogy 2 hangszedővel még jobban szól, ebből lett a Telecaster. 

Ezek után a Gibson is rájött a tömör test hatékonyságára, így megszületett a Les Paul modell.

A Fender Stratocaster 1954-ben látott napvilágot. Ez a típus immár 3 hangszedővel és tremolóval rendelkezett.

Lényegében ennyi az elektromos gitár kialakulásának rövid története. Ezek után is nyilván történtek változtatások, de azok közel sem voltak ennyire forradalmiak.

 

Asztali nézet